30 ekealjra becsülték 1336-ban azt a mintegy 1 km szélességű, hosszan felnyúló sávot, „korridort”, mely a Tolcsva patak és a Zsadány hegy között terül el. E „korridor” aljában folyik a Bodrog folyó, mely az újabb térképeken már Rudnokként emlegetett hegy kiváló mikroklímájának meghatározó része. A mai Sárazsadány nyugati határát alkotó Zsadány-hegy egykori „Tolcsva terra” területéhez tartozott. A nagymúltú szőlőterület, melyet már az 1700-as évek dűlőklasszifikációiban is első osztályúként jelöltek meg, atombombaként csapódott a borász életébe. Régóta kiszemelte már a vastag, andezittufás, fekete termőrétegű talajt, a forró, aszúsodáshoz kiváló mikroklímát, a Bordrog kanyarulatánál magasló területen. Mintegy kilenc évnyi beteljesületlen vágyakozás után talált egymásra borász és dűlő…mi is lehet ennek más az eredménye, mint élethosszig tartó szerelem…A gazdag, zsíros aszú szemeket adó terület gyümölcsei igazán nagy borok alkotására nyújtanak lehetőséget.

Sárospatak legpatinásabb múltú szőlőhegye, az aljában lévő királyi szálláshelyként szolgálti udvarházról kapta a nevét. A Királyhegy kezdetben királyi birtok volt, később egyházak, szerzetesrendek tulajdonában volt. A XVII. században Lorántffy Zsuzsanna, akinek kedvenc helye volt a hegyen a később róla elnevezett pihenőhely, hozományul vitte a sárospataki uradalmat az I. Rákóczi Györggyel kötött házasságába. Halála előtt, még 1640-ben a sárospataki református kollégiumnak adományozta. A kollégiumtól a történelem viharaiban többször elkerült a terület, a XVIII. század végén mégis újra protestánsok kezében látjuk a Királyhegy egy részét, több kisebb nagyobb családi birtoklás mellett. A Loránttfy-pihenőhely a borász számára is kedves, ikonikus hely a hegyen. Innen a legszebb a kilátás a Bodrogra, a környező településekre. Tervei között szerepel a pihenőhely eredeti állapothoz nagyon közeli visszaállítása, hogy megmutathassa mindazt a szépséget az idelátogatóknak, mely őt magát minden alkalommal lenyűgözi. Nem mellesleg mindezt egy pohár jó bor mellett….

Kincsem dűlő a borászat ékköve és a borász szeme fénye. A történelmi dűlő tetején ma is ott magasodik az egykori Waldbott báró kastélya. Különleges légkör lengi körül, legmagasabb pontján van a Portius-szőlő. Értékes és fiatal hárslevelű szőlőtőkékkel pótolta a borász a majdnem 50 éves szőlőültetvényt. Újítgatta, óvta, védte, gondozta, míg egy jégeső mindent el nem vitt. De az Isten jóságába vetett hit és az újrakezdés reménye éltette és segítette a borászt. Akkor is.

A sárospataki Megyer hegy története a középkorig nyúlik vissza, 1324-ben említik először. Neve valószínűleg összeköthető a honfoglaló Megyer törzzsel, melynek szállásterülete ezen a vidéken húzódott. A 14-15. században a pálosok rendje birtokolt itt nagy területeket. A mohácsi vészt követően a Perényiek birtokolják a területet, majd a Dobó családhoz került. Lorántffy Zsuzsanna rokonság útján jutott a Megyeren szőlőterülethez, melyet az 1640-es években a sárospataki Református Kollégiumnak adományozott. A Református Kollégiumot a 17. században bezárták, szőlőiket elkobozták, és a katolikus rendházaknak adták. Így kerültek vissza a területre a pálosok. A 18. Század végén császári tulajdonba került, majd II. József a kincstári tulajdonba jutott földekből támogatta a protestáns egyházakat, illetve olyan főúri családokat, mint a Breczenheimek vagy a Windischgrätzek. 1950 után ezeket a területeket is államosították. Nagyon fontos területe volt a pincészetnek, hiszen több ikonikus bor alapját képezte az itteni termés (Cuvée Biale 2017, Furmint Selectio 2018, Furmitage 2018 pl.).

Sátoraljaújhely 370 méter magas hegye a Feketehegy, melyen a borászat legújabb dűlője található. A hegyen Lorátffy Zsuzsanna idejében már biztosan szőlőterületek voltak. A fejedelem asszonynak volt ez a birtoka, ahová még présházat is építtetett – legalábbis a szájhagyomány úgy tartja. A dűlő talaja (agyaggal kevert riolittufa), illetve fekvése, kitettsége arról árulkodik, hogy van a területben fantázia. Feszes, penge száraz borokra számít innen a borász, de az itteni első szüret mindenképpen meglepetést tartogat. Őszintén bízik a dűlőben, s reméli, az időjárás is megengedi, hogy a meglepetés pozitív legyen.

A vámosújfalui Rány a Tokaji borvidék legrégebbi szőlőhegyei közé tartozik. Már az Árpád-korban is biztosan voltak itt szőlőültetvények, de először csak az 1248-as sárospataki váruradalommal kapcsolatban, egy határbejárás miatt említették meg írásos dokumentumok. Akkor még Szennyőhalma néven. A dűlő kalandos történetét Nagy Kornél is feldolgozta, tőle származnak a fenti adatok. Ha röviden akarnánk megfogalmazni a Rány történetét, azt is mondhatnánk, hogy ezen a dűlőn az ország összes fontos történelmi pillanata nyomot hagyott ugyan, de a Rány mindennel is dacolva, még mindig “csak” teszi a dolgát: szőlőt terem.